Sponsored
Sponsored
Free Edition
Verified Content
New York Café Budapest: Egy kávéház krónikája
Overview
Pezsgő forgatag
1926 – Budapest
Miklós, a bohém ifjú írópalánta minden vágya, hogy végre az ő műveit is megismerje a nagyközönség. 1926 telén napjainak jelentős részét a lassan újra virágzásnak induló New York Kávéházban tölti. Reméli, hogy a jázmintól illatozó primadonnák, a befutott tollforgatók, a dohányfüstben úszó irodalmárok és az éles nyelvű kritikusok közelében őt is homlokon csókolja majd a múzsa, és talán fontos kapcsolatokra is szert tehet.
Itt ismerkedik meg a szépséges és kacér szubrettel, Cilivel, aki azonban ügyet sem vet rá. Nem úgy, mint a főúr, Gyula, aki teljes figyelmét az asztaloknál ülőknek szenteli. A hivatását valódi szenvedéllyel gyakorló pincér igyekszik valamennyi óhajnak eleget tenni, miközben diszkréten őrzi az impozáns épület mennyezete alatt fülébe jutott titkokat: a vénlány Margitét, a vidékről Pestre költözött jómódú gazdáét, Alfrédét vagy éppen az arra tévedt diákokét.
Hogyan fonódik össze a legkülönfélébb vendégek sorsa a „Newyork"-ban? Felül tud kerekedni a remény és a megbocsátás a múltból hozott sérelmeken, a hiúságon és a csalfa álmokon?
Az Év Könyve díjas írónő, Palotás Petra érzelemdús regénye ezúttal a világ legszebb kávéházába invitálja az olvasót, a történeten keresztül megidézve az akkori, hóba burkolt főváros páratlan hangulatát.

36,114 currently reading
152,889 want to read
Sponsored
Sponsored
Book details & editions
| ISBN | 9636831556 |
| Publisher | Álomgyár Kiadó |
| Publication date | November 2025 |
| Language | HUN |
| Pages | 320 pages |
Sponsored
Sponsored
Ratings & Reviews
5 ★
58%
4 ★
28%
3 ★
10%
2 ★
3%
1 ★
1%
4.42
BlueReads Choice
Sponsored
Write a Review
Community Reviews
Sort by: